Meghívás a bálba
A Karácsony, szép, szent ünnepe után
itt áll küszöbön máris a báli szezon,
mákkal töltött beigli morzsái nyomdokán,
fánk-piramis épül a kopott asztalokon.
Vége az égi békének,
jött Vízkerereszt,
becsüket, hit, szeretet, mind odalett.
Lett vigalomnak
tapadó az út rút pora,
Férgeknek lakoma a romlott vacsora.
Emberek! harcba, ha gyomrotok bírja,
Kinek nem az élv, annak rontás lesz sírja.
Senki ne bánja, szerezze meg, mit szeret,
Mindegy kinek babája, csalni most lehet!
Hazudni olcsón, hisz eltakar a sötét álca,
az igaznak nincs, a csalárdnak van hazája.
Hajrá, hát mind, lepel alatt orvul fosszatok,
Szedjétek most degeszre meg önmagatok.
Mindegy, hogy ón, vagy arany a teli a tálca,
A sok dáma lebzsel, jussuk dzsigoló és bárca,
egy fiatal kokott vár néhány pocakos úrra,
bár ismét az utcán áll néhány óra múlva.
A bálnak is vége, rothad a maradék csont,
Van ki, elsomfordált, vagy csak úgy osont.
Belül mocsok, - a törvény szolgája legyint:
ne csak bent vigadjunk! Fojtassuk a bált kint!
Jajj, ki szembeszáll, elébb felfaljuk kehes lovát,
Ha nem ért a szóból,nyelvéből főzünk vacsorát.
Az áruló az igaz, a hazug nem kelt gyanút,
Aki többet csal és lopni mer, az nyer háborút.
Gyertek hát a bálba, mindenki körülünk ide!
Aki velünk tart megöljük, vagy ne vegyük semmibe.
Lassan fáradnak a hangok, a bosszú mételyt kever,
A báli társaság hörögve, romos utcán hever.
Szétszórva mind, mi lopott: tárca, úrnői bárca,
Eljátszottunk mindent, a gőg szörnyű az ára.
Fetrengve haldoklik hányásában a báli menet,
Ki eladta hitét, az már csak félvilági lehet.
Bár áldozna, gyónná bűneit a szent oltár előtt,
Nincsen bocsánat halandó, talán csak Isten előtt.
De nem ad Isten sem, -ki másokat meggyalázott,
Sem újabb életet, sem szent, szűzi világot.
Lehull az álca, a világ mocska takarja az arcokat,
Lesújt a szenvedés, vár a sötét és örök kárhozat.
[Déri T. Bp. 2013.03.19.]
