Szabó Magda : Szonett [ Déri Tamás ]

Szabó Magda
Szonett


Ha eljössz, összezúgnak a komoly fák,
és felrettentik lombjukon a csöndet,
a síró felhők halkan rád köszönnek,
fürge csikók zablájukat kioldják.

Piros gyertyáit lobbantja az ünnep,
a lepkék szomjas csápjuk mézbe tolják,
minden vízen feszülnek a vitorlák,
torony körül vad csillagok keringnek.

Ha jössz, villámmal gyúlnak messzi fáklyák,
álmos virágok kelyhüket kitátják,
az érhetetlen égből gyöngy pereg,

a napraforgók szirmuk fényre tárják,
az Óra összecsukja csöndbe szárnyát,
lábadhoz ejti arcát s szendereg.

Vörösmarty Mihály - A Merengőhöz ( DÉRI Tamás )

A merengőhöz

Hová merűlt el szép szemed világa?

Mi az, mit kétes távolban keres?

Talán a múlt idők setét virága,

Min a csalódás könnye rengedez?

Tán a jövőnek holdas fátyolában

Ijesztő képek réme jár feléd,

S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,

Mert egyszer azt csalúton kereséd?

Nézd a világot: annyi milliója,

S köztük valódi boldog oly kevés.

Ábrándozás az élet megrontója,

Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.

Mi az, mi embert boldoggá tehetne?

Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,

A telhetetlen elmerülhet benne,

S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.

Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;

A látni vágyó napba nem tekint;

Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:

Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.

Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,

Ki életszomját el nem égeté,

Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,

Földön honát csak olyan lelheté.

Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:

Egész világ nem a mi birtokunk;

Amennyit a szív felfoghat magába,

Sajátunknak csak annyit mondhatunk.

Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,

Megférhetetlen oly kicsin tanyán;

Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,

Zajától felréműl a szívmagány.

Ha van mihez bizhatnod a jelenben,

Ha van mit érezz, gondolj és szeress,

Maradj az élvvel kínáló közelben,

S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,

A birhatót ne add el álompénzen,

Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:

Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,

Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.

Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;

Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,

Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,

Egész erdő viránya csalja bár.

Maradj közöttünk ifju szemeiddel,

Barátod arcán hozd fel a derűt:

Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,

Ne adj helyette bánatot, könyűt.

Déri Tamás - HAZATÉRÉS

HAZATÉRÉS
Szeretnék veled megpihenni,
két karod, karomba venni,
hogy közel érezzelek,
hogy mindig érezzelek.

Szeretnék melletted élni,
hallgatni, mesélni és nézni,
szemedben, szépségedet,
szemedben: szépségedet.

Szeretnék hozzád térni haza,
várna ránk gyermekek zsivaja,
és belőlük áradó jövő,
a belőlük áradó jövő.

Veled szeretnék megpihenni,
reszkető kezed, kezembe venni,
míg örökké válna az idő,
míg várna az örök idő...
--déri--

Déri Tamás - Hexameter

HEXAMETER

Gézengúz ül

egy pici szánon,

A szél suttogja:

csak is a tiéd.

Rigó füttyög

egy száraz ágon,

a tavaszt várva

repülne feléd.

[Kenivlisz]

Déri Tamás - Valentin napra

VALENTIN NAPRA

Egy szál virág,

mint várni Rád,

különleges,

vágy, hogy szeresd.

Egy csepp harmat,

és elaltat

az éjszaka,

hűs illata.

*

HEXAMETER

Gézengúz ül

egy pici szánon,

A szél suttogja:

csak is a tiéd.

Rigó füttyög

egy száraz ágon,

a tavaszt várva

repülne feléd.

[Kenivlisz]

Déri Tamás - A napom vagy

Napom vagy

A nyári napfény már elfáradt,

koronája már az őszbe hamvadt,

hiányzol, mint kései a bűnbocsánat,

torz képű, akasztott gyilkosoknak.

Rád gondolok, vágyom, csak rád,

hozzád megyek, miközben várlak,

vízparton sárgul már az őszi nád,

a nádasban te virágszál, ott látlak.

A szellő susogása, hűs lélegzeted,

az éji levegő, izzó, tűz illatod,

szíved a csillagos égbolt lehet,

csókod a hajnalpír, s harmatod.

Velem vagy, úgy vagyok boldog,

hangod cseng, mint tengernyi kincs,

Otthont adok, adj nekem otthont,

ily pazar asszonya, másnak nincs.

Megmenthetsz, parázsan égethet vágyad,

Ölhetsz, ölelhetsz, szórj ezer kínt,

legyen újra búvhelyem nászi ágyad,

mielőtt a tél dere egy hajnalon megint.

Legyél a barátom, legyél örök társam,

éljünk együtt meg boldog, szebb jövőt,

Sha a Teremtővel magam szemben találtam,

Te szórjál rám rögöt, adj rám szemfedőt.

Budapest. 2013. augusztus 20.

Déri Tamás - Forma bonum fragile est - Matild a hölgy

Forma bonum fragile est

A szépség múlandó

Matild a hölgy, egy úri hölgy,

megfontolt ő és mindig tettre kész.

Nem érdekli őt már senki sem,

betyár, részeg rabló, rusnya csibész.

Országa nincs, de rejtve kertje van,

érzetét és képzetét ott rejti mélyen el,

szobor az arca, a márvány karctalan,

fensége szent, kérdésre nem felel.

Kacér volt ő egykoron, nem mit hölgy,

mosolygós, igaz, ki állhatos mindenért,

mi titkot rejt a szikár ősi tölgy,

hogy csend töri, az egykor víg zenét.

Matild a hölgy, most körbenéz,

körötte rom, mit hajdan éltetett,

szívén teher, súlya acél, - nehéz,

ő dönthet most, végső ítélet felett.

Hosszú gyászmenet, mint keselyű raj,

elaggott jós, parázna nők, vigéc koma,

oszló tetemre vágy’ a búgó moraj,

szeretet helyett kell a sátáni lakoma.

Előre lép egy bűzlő, kiélt rút kokott:

nekem csak élv’ volt a kéj, mi érdekelt,

szeretett, ölt, csalt, vagy lopott,

midegyik csak egyformán élvezett.

Megszólal régen volt délceg bónviván:

Sokat láttam, voltam ünnepelt dizőz,

Az veszt ki becses és éltét félti tán,

ha rendben, egy helyütt túl sokat időz.

A sorban vijjog egy kuruzsló, ki átkozott:

Ó boldogabb szép sátáni idők,

kinek jósoltam én, mind elkárhozott,

és most a sátán karmában égnek ők.

Matild a hölgy, mind hallgatja ezt,

fejét meghatja, befonja egymásba ujjait,

nem hall több morajt, nem hall ő neszt,

de nem tudja feledni édes álmait.

Halkan szól: én Istenem, halljad meg,

ha én szólok hozzád: - mit gondolok,

szívem kő, de az most megremeg,

hívnak engem rózsaszínű angyalok.

Bocsássad meg, mit mulasztottam, vétkem,

hitetlen voltam gondolattal és szóval,

hamis álság volt, mit ünnepelni véltem,

adós maradtam hűséggel, puha szóval.

Annyi él a földön, parázna, hitszegő, fösvény,

Ki nem kerülhet Mennybe, elnyeli tüzes örvény.

Matild a hölgy, fátylat nem ölt, halljad zord tömeg:

szól: percnyi gyönyörért ki halandó, - megfizet,

Uram, hozsanna! Én csak Téged, Téged akartalak!

Kitárt karokkal már méltán szenvedem,

hogy feloldjad a hideg halálnak átkát,

ki bűnben él itt köröttem, mind élettelen,

nem ismer, szerelmet, kegyelmet, hálát.

Itt élt egyszer, Matild az úri hölgy,

megfontolt volt, erős és folyton tettre kész,

nem érdekli már testi vágy, vigalom,

sem költő, sem orvos, vagy színész.

Körötte rom, miért hitt, élt és éltetett,

csak ő tudja ezt: a bölcs, ezer éves tölgy,

elmúlt kies büszkeség, vágy, sivár élvezet,

már tudna felelni, Matild a büszke úri hölgy.

[déri t. 2012.XII.20.]

Déri Tamás - Szeretnék veled megpihenni...

Hazatérés

Szeretnék veled megpihenni,

két karod, karomba venni,

hogy közel érezzelek,

hogy mindig érezzelek.

Szeretnék melletted élni,

hallgatni, mesélni és nézni,

szemedben, szépségedet,

szemedben, szépségedet.

Szeretnék hozzád térni haza,

várna ránk gyermekek zsivaja,

és belőlük áradó jövő,

a belőlük áradó jövő.

Veled szeretnék megpihenni,

reszkető kezed, kezembe venni,

míg örökké válna az idő,

míg várna az örök idő.

[KenelviSz, 2013.08.14.]

Déri Tamás - Színekben - Nóra hangulataira

Színekben. Nóra hangulataira. - Vezér Nórának

Ezüst a hajnal,
kék szín az ég,
zöld minden tavasszal a harmatos rét.
Barna nagy fák között smaragd a patak,
Narancs ágak fölött,
fehér felhőszalag.
Arany a Szíved,
Rubin a kéz,
A hajad simogat, borostyán-méz!
Zafír a könny,
bíbor a szád,
Füst-kvarc a közöny,
Selyem, gondolni Rád!

Déri Tamás A nagysápi határ

Nagysápi határ

Eltűnódve, túl az élet delén,
Rád gondolok, semmit nem feledvén,
Az illatod bódítóan hívogat,
Mint bajnai határban az ördöglovas.

Szeretlek túl, itt a Vértesen,
Ott, hol az Isaar csobog csendesen,
Nem műlik el soha a zongora szó,
Hangod mely csábító, tüzes, simogató.

Elloptak, ellopták vágyaink velünk,
Élünk, évődünk, együtt vezekelünk.
Túszul ejtették hamisan neved,
Ne legyen kétséged, érted megyek.

Hittem, vigyáz Rád, nem rabságban tart,
Gyermekekkel nem töri, mit akarsz.
Szárnyalhatnak szabadon vágyaid,
Kréta, tus, szirmok és hangulataid.

A sápi határban, keves asszonyom,
Rólad, Vezér Nóráról folyton álmodom.
Fehér selyemben látla a csókok éjjelén,
Ölellek, csökollak, boldog légy, s enyém.

Visszaadom léted, lényed és Neved,
Azt a lányt, ki kedvesen szemembe nevet,
Suhan az éj, illatod tölti be az álom,
Szemed tüzét, minden napon várom,
Arcod pirul, csókkal hozzám simul,
és szíved végre két karomba hull.
[Déri Tamás, 2013 augusztus]

google-site-verification: google0482be45f33979de.html

Kedvenc versek! (lejátszási lista)

Déri Tamás - NÉHÁNY SZÁL VIRÁG​

NÉHÁNY SZÁL VIRÁG​

Néhány szál fű és virág,

Arcod simogatja a világ,

Hogy

​ a​

 szépség járja á

​t​

.
Beragyogja lelked falát.
Olyan tiszták a virágok

​,

Nem harcoló barbár világok,​

mind oly fájdalmasan szép.
Mint 

​egykori sárguló​ fénykép.

​A

zúr színű ég

​, ragyogó kék,​

A fáradt test csak földi árnyék.
S ha

​ angyal-

 fény t

​itkon les rád,​

Az égből ereszkedik

​ le​

 Hozzád.
Hogy körbefonj

​a vérző​

 szíved

​,

.

A fénysugárban örök híved.

​[Déri T. -2013.03.20.]​

DAL AZ ELMARADT VALLOMÁSRÓL

D

AL AZ ELMARADT VALLOMÁSRÓL

Úgy vágyna hozzád
ezer puha szó,
ezer csudaszó,
színes, szomorú
szerelemmel lázadozó.

Úgy beborítna,
mint földet az ég,
mint fénnyel az ég
a remegő rózsát,
mely lengve, lobogva ég.

S meghal mind, mire
kinyíló ajkamhoz ér,
mosolygó ajkamhoz ér,
csomóba alvad,
mint fagyban a földön a vér. 

S megkopva lassan
megyek egy hűs gödörig,
megyek a sírgödörig
s a vallomás is
fakul és üszkösödik, 

csak mélyül a csend
s őszibb lesz mind a vidék,
november lesz a vidék
s az egyetlen szép szerelemre
késik a bizonyíték. 

...Míg aztán én leszek
fölötted a reggeli fény,
fürtödön alkonyi fény.
szó, ami néma
és mégis költemény, 

minden magam leszek,
emlék és friss levegő,
szentség és tág levegő
s az édesbús öröm,
a testeden átremegő, 

házad fölött a csillag,
mely álmaidba rezeg,
csillog és szívedbe rezeg,
szerelem, szerelem,
karácsonyfádon gyertya leszek. 

Viharban dörgés,
mely lángoló csodákra hív,
háborgó csodákra hív
s egy világnak zengi, mire
kicsi volt s gyönge a szív. 

Karom a földre cikázik
haragos villám gyanánt,
csattanó villám gyanánt
s lesújt körülötted
mindenkit, aki bánt... ( Dsida Jenő )

Első szerelem

ELSŐ SZERELEM

Egész szerelmem annyi volt csak:
Hogy láttalak, szemedbe néztem,
Egy mosolygásod volt csak minden,
De nekem elég volt egészen.

És én úgy őrzöm e mosolygást,
Miként a napsugárt a tenger,
Elrejtve mélyen, szomorúan
És - végtelen nagy szerelemmel.
(Juhász Gyula)

Déri Tamás - Meghívás a bálba

Meghívás a bálba

A Karácsony, szép, szent ünnepe után

itt áll küszöbön máris a báli szezon,

mákkal töltött beigli morzsái nyomdokán,

fánk-piramis épül a kopott asztalokon.

Vége az égi  békének, jött Vízkerereszt,

becsüket, hit, szeretet, mind odalett.

Lett  vigalomnak tapadó az út rút pora,

Férgeknek lakoma a romlott vacsora.

Emberek! harcba, ha gyomrotok bírja,

Kinek nem az élv, annak rontás lesz sírja.

Senki ne bánja, szerezze meg, mit szeret,

Mindegy kinek babája, csalni most lehet!

Hazudni olcsón, hisz eltakar a sötét álca,

az igaznak nincs, a csalárdnak van hazája.

Hajrá, hát mind, lepel alatt orvul fosszatok,

Szedjétek most degeszre meg önmagatok.

Mindegy, hogy ón, vagy arany a teli a tálca,

A sok dáma lebzsel, jussuk dzsigoló és bárca,

egy fiatal kokott vár néhány pocakos úrra,

bár ismét az utcán áll néhány óra múlva.

A bálnak is vége, rothad a maradék csont,

Van ki, elsomfordált, vagy csak úgy osont.

Belül mocsok, - a törvény szolgája legyint:

ne csak bent vigadjunk! Fojtassuk a bált kint!

Jajj, ki szembeszáll, elébb felfaljuk kehes lovát,

Ha nem ért a szóból,nyelvéből főzünk vacsorát.

Az áruló az igaz, a hazug nem kelt gyanút,

Aki többet csal és lopni mer, az nyer háborút.

Gyertek hát a bálba, mindenki körülünk ide!

Aki velünk tart megöljük, vagy ne vegyük semmibe.

Lassan fáradnak a hangok, a bosszú mételyt kever,

A báli társaság hörögve, romos utcán hever.

Szétszórva mind, mi lopott: tárca, úrnői bárca,

Eljátszottunk mindent, a gőg szörnyű az ára.

Fetrengve haldoklik hányásában a báli menet,

Ki eladta hitét, az már csak félvilági lehet.

Bár áldozna, gyónná bűneit a szent oltár előtt,

Nincsen bocsánat halandó, talán csak Isten előtt.

De nem ad Isten sem, -ki másokat meggyalázott,

Sem újabb életet, sem szent, szűzi világot.

Lehull az álca, a világ mocska takarja az arcokat,

Lesújt a szenvedés, vár a sötét és örök kárhozat.

[Déri T. Bp. 2013.03.19.]

Örök és múlandó

ÖRÖK és MÚLANDÓ

Csillag vagyok éber éjen,

a mennyboltot is elérem.

Az a kis pont, ott, én vagyok!

Az, amelyik mindig ragyog!

Király vagyok: napkeleti,

ki a csillagot követi.

Két zsebemben tömjént viszek,

s a csodában hiszek, hiszek!

Istállóban jászol vagyok...

Bekopognak jó pásztorok. 

Szalma-ölem reményt ringat,

tömjén lengi álmainkat.

Csengő vagyok fenyőágon.

Csilingelő fenyőfákon

gyertyafényes örömtüzek

dicsérik a drága Szüzet...

Ember vagyok! És halandó!

Örökségem - maradandó!

S hagyatékom: többek között,

a mulandó és az örök.

[Tóthárpád Ferenc verse]

Déri Tamás - Nem eladó

NEM ELADÓ


Nem eladó, hogy Veled élek,
nem eladó,hogy szemed ragyog,
nem eladó, sem szív, sem lélek,
aranyló nap és ezüst csillagok.

Nem eladó, a hit, mely igaz,
tűzön égjen, ki csal és hazug,
Nem eladó, hogy álmainkat,
szétszórjad, mint marék hamut.

Nem eladó az soha az élet,
nem eladó, míg szívem dobog,
Neked adtam és még kérlek,
hű legyél és ne ál-gonosz.

Nem eladó e világ, hol élünk,
egy zug sem, hol szívünk dobog,
háborgó lelkekkel, de nem félünk,
egymás kezét fogjuk, míg a
halál kopog...
(Déri T. 2012. Június 29.)

Déri Tamás - Az éjszaka csendje

AZ ÉJSZAKA CSENDJE

Az éjszaka csendje,
a percek ketyegése,
a hajnalba csobban,
míg a hópihe száll.

A Kis falunk kertje,
a fűzfák fecsegése,
a szívünkbe koppan,
mint az árva madár.
[Kanárón, 2013.]

Déri Tamás - Sír

SÍR

Sír, mert megszületett,
anyja lágy ölében talál nyughelyet
a csecsemő, őszinte szemmel,
nevetve, vidáman ébred fel.

Sír, mert elesett,
járni tanul, hogy elérje kezed,
a kisgyermek, őszinte hittel
kérlel, játékát még ne vidd el.

Sír, mert csúfolják,
társai őt rőt hajáért gúnyolják,
az iskolás, az igazat mondja,
csapkodva, dühösen kimondva.

Sír, mert érzi illatát,
mint szél sodorja arany haját,
a fiatal kamasz tiszta szerelme,
megmarad egy egész életre.

Sír, mert elhagyták
elárulva, éhes ebeknek eladták ,
a felnőtt hűséges szeretetét,
a pokol szennye törte szerteszét.

Sír, mert eltelt az idő,
hazudott a férfi, hazudott a nő,
a tiszta szerelemnek gúnyos árulása
egy egész életnek lett drága ára.

Sír, mely földhalom,
túl az életen, túl földi vágyakon.
A porladó testet a férgek rágják,
mint elkárhozott lélek bő lakomáját.

Sír, melyen rozsdás az irat:
ember nyugszik a földhalom alatt,
ejtsetek egy csepp könnyet az írás felett,
élt, mert ember volt, halt, mert szeretett.
Kenivlisz, 2013.

Forma bonum fragile est

Forma bonum fragile est


Matild a hölgy, egy úri hölgy,
megfontolt ő és mindig tettre kész.
Nem érdekli őt már senki sem,
betyár, részeg rabló, rusnya csibész.
Országa nincs, de rejtve kertje van,
érzetét és képzetét ott rejti mélyen el,
szobor az arca, a márvány karctalan,
fensége szent, kérdésre nem felel.
Kacér volt ő egykoron, nem mit hölgy,
mosolygós, igaz, ki feladja mindenét,
mi titkot rejt a szikár ősi tölgy,
hogy csend töri, az egykor víg zenét.
Matild a hölgy, most körbenéz,
körötte rom, mit hajdan éltetett,
szívén teher, súlya acél, - nehéz,
ő dönthet most, végső ítélet felett.
Hosszú gyászmenet, mint keselyű raj,
elaggott jós, parázna nők, vigéc koma,
oszló tetemre vágy’ a búgó moraj,
szeretet helyett kell a sátáni lakoma.
Előre lép egy bűzlő, kiélt rút kokott:
nekem csak élv’ volt a kéj, mi érdekelt,
szeretett, ölt, csalt, vagy lopott,
midegyik csak egyformán élvezett.
Megszólal régen volt délceg bónviván:
Sokat láttam, voltam ünnepelt dizőz,
Az veszt ki becses és éltét félti tán,
ha rendben, egy helyütt túl sokat időz.
A sorban vijjog egy kuruzsló, ki átkozott:
Ó boldogabb szép sátáni idők:
kinek jósoltam én, mind elkárhozott,
és most a sátán karmában égnek ők.
Matild a hölgy, mind hallgatja ezt,
fejét meghatja, befonja egymásba ujjait,
nem hall több morajt, nem hall ő neszt,
de nem tudja feledni édes álmait.
Halkan szól: én Istenem, halljad meg,
ha én szólok hozzád, mit gondolok,
szívem kő, de ez most megremeg,
hívnak engem rózsaszínű angyalok.
Bocsássad meg, mit mulasztottam, vétkem,
hitetlen voltam gondolattal és szóval,
hamis álság volt, mit ünnepelni véltem,
adós maradtam hűséggel, puha szóval.
Annyi él e földön, parázna, fösvény alak!

Matild a hölgy, fátylat nem ölt, halljad zord tömeg:
szól: percnyi gyönyörért ki halandó, - megfizet,
Uram, hozsanna! Én csak Téged, Téged akartalak!
Kitárt karokkal már méltán szenvedem,
hogy feloldjad a hideg halálnak átkát,
ki bűnben él itt köröttem, mind élettelen,
nem ismer, szerelmet, kegyelmet, hálát.

Itt élt egyszer, Matild az úri hölgy,
megfontolt volt, erős és folyton tettre kész,
nem érdekli már testi vágy, vigalom,
sem költő, sem orvos, vagy színész.
Körötte rom, miért hitt, élt és éltetett,
csak egy tudja ezt: a bölcs, ezer éves tölgy,
elmúlt kies büszkeség, vágy, sivár élvezet,
már tudna felelni, Matild a büszke úri hölgy.

[déri t. 2012.XII.20.]

Orbis non sufficit

Orbis non sufficit

így jár ki él,
és élte a szenvedély,
királyi fenség,lehet koldus, poros,
nem szent ő, de ha jő a szent éj,
előtántorog, Jack, a drogos.
Hogyan is kezdte életét,
mint mindenki más, - élve született,
de nem tette össze két kezét,
nem hallott imát, nem látott feszületet.
Élete kínnal volt tele,
nemértette őt nemes, csak ki senki volt,
bár vigyázott rá a sors keze,
verseiben hallgatott és nem dalolt.
Szerette szíve kedvesét,
imádta Őt, az ifjú Szilviát,
de nem tudta megfogni hűs kezét,
karja ölelve nem fonta át.
Fűtötte Jackot tengernyi vágy,
a világot tárta szívében fel,
de üres maradt a nászi ágy,
hallgata Jack és nem felel.
Léha surmó surran Jackhoz tolvajul,
a világ morajlik, dübörög, dohog,
Nőjét elvesztve tőrébe dőlve jajdul,
És nincsen már többet, Jack a vén drogos.
[Kanáivlizs, -Déri T. 2012.12.30]

A dán királyi főszámvevő jelentése...

Orbán Ottó: 
A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról

az a legleverőbb hogy lehetett volna belőlük akár egy jó kezdőcsapat is
jó időben született újszülöttek
egy új történet első mondatai
a tiszta lap amelyen nem dereng föl a diktatúra vízjele
nem lettek sem azok sem ezek
rókafiak nyomakodtak elő a rókalyukakból
rókaagyakba való eszmékkel
hogy a történelmet gólra játsszák
a vesztest pedig a legjobb sárba taposni
akkor legalább nem sokat pofázik
rendőrállamban nőttek föl
szabadságnak azt gondolták hogy mától fogva a rendőr nekik tiszteleg
a népről meg azt hogy vasreszelék
melyet egy mágnesvassal állíthatnak át a megkövetelt irányba
a fiatalság mindig a menny küldötte
kivéve azt amikor nem
kivéve azt amikor az ördög megvakítja
hogy ne lásson mást a folyó vizében
csak önnön tükörképét mint a magába szerelmes Narcissus
Dánia dán föld mindig is az volt mindig is az lesz
az államgép rohad valami bűzlik
valami elveszett a vissza nem térő esély
polcról lopott koronát olcsón megszámítunk
a szellem páncélja új a módszer a régi
ahogy a végkifejlet is
szerteszét a színen hullák számolatlanul gyümölcshéj kutyaszar megégett könyvlapok.
(1998)

Az éjféli egér

Christian Morgenstern: Az éjféli egér

Az égi ház ha éjfelen 
holdtól, csillagtól néptelen, 
helyettük ott megy, mendegél 
az éjféli egér.

Vígan cincogva fut tova -
lenn horkol a pokol lova...
De penzuma végére ér
az éjféli egér.

Gazdája, a hatalmas, ősz
szellem olykor másutt időz.
Nem éri kár, mert kincset ér
az éjféli egér.
(Kálnoky László fordítása)

Déri tamás - Egy szó

EGY SZÓ

Egy szó, ami meghallgat,
egy szó, ami meghallhat,
egy szó, ami mindent jelent,
elmeséli múltat és a jelent,
egy szó, amely talál követőt,
egy szó, amely elmondja a jövőt,
egy szó, amely ott van Veled,
hogy védje lelked, óvja öled,
egy szó, amely Mindenható,
legyen kevély, vagy kacéran áruló,
egy szó, amely érted hal és él,
egy szó, amely mindent elmesél,
egy szó, amely elhozza a tavaszt,
egy szó, amely könnyeket fakaszt,
egy szó, amely hitetlen, nem ér,
egy szó, amely ha elhallgat,
már nem keres, többé nem él.
[Kenivlisz -Déri T.]

Egy másik levél

LEVÉL II:

Egy másik levél

"Szilvinek, szeretettel! 
Kicsit később: 2011. augusztus 5-6. 

Itt alszol mellettem. Olyan kevés lehetőségünk volt, hogy együtt aludhassunk. Most ki tudja, hogy meddig pazarolhatjuk az időt. 

Fáj Nélküled minden. Te vagy a másik felem, a jobbik énem, negyvenkét év minden csalódása és öröme Véled él, csak Veled.

Számolom a másodperceket mikor láthatlak, ölelhetlek újra és mikor tudsz bennem annyira bízni, hogy a nyugalmat és a boldogságot elfogadod tőlem.

Nem láttam, most nem látjuk, de egymásnak vagyunk teremtve, aki végiglépdel a forró parázson, hogy meg sem sérül közben, az tudhatja hogyan kell elűzni a fájdalom zsarátnokait. Tűzbe mennék Érted,most is.Eddig is.

Amikor velem vagy, az olyan, mint az újjászületés, amikor a kihűlt csillagrendszer belezuhan a lángoló Napba, megsemmisül, hogy újra teremtse a csillagokat, a bolygókat, a sejteket, a vizet, a levegőt, a tüzet, a szerelmet.

Teremtsük magunkat újjá! Gyönyörűnek látlak és gyönyörűnek láttalak. még akkor is, amikor azt gondolhattad, hogy nem figyelek elegendő figyelemmel Téged. Melletted voltam, amikor kellett, egymás mellett voltunk. Nekem vagy teremtve, nem tudok Nélküled létezni.

Feleségül vettelek, mert Veled akarom élni az életemet, ezen semmi nem tud változtatni. Egyetlen életünk van, ezt megélhetjük jól, vagy elronthatjuk, sem rontáshoz, sem a javításhoz nincsen újabb lehetőség.

Hiszek Benned!.

Hiszek a lélek bölcsességében. Hiszek a lelkiismeretben. Hiszek a szeretet és a megbocsátás erejében. Hiszek az anyag
átszellemíthetőségében. Hiszek a Hagyományban. Hiszek a békében.

Hiszem a tapasztalatot. Hiszem a könnyeket. Hiszem a megadás, az elkeseredés és a fájdalom szükségességét. Hiszem, hogy az út a mélypontról indulva vezet felfelé.

Hiszem a tökéletességre való törekvést. Hiszem elesés és talpra állás, vétek és megbocsátás, halál és újjászületés folyamatát. Hiszem fény és árnyék, fehér és fekete, bűn és bűnhődés egylényegűségét. Hiszem a mélységes kötődést, a váratlan segítséget, az örök vonzalmat. Hiszek az érzésbe rejtett tudásban.

Hiszem a szeretetedet, hiszem, hogy most is kiálljuk a próbát, mert kellünk egymásnak. Olyan jó lenne hozzád simulni, megfogni a kezed, simogatni a hajad, az ajkaidat.

Nem tudok aludni. Nem tudok betelni a várakozással, a vágyakozással, mióta nem láttalak, nem érintettelek.

Fáradt vagy. Bár a karjaim között aludnál.

Akartalak Téged! Nem voltam mégsem Hűséges hozzád, gondolatban megcsaltalak, hogy eléggé meggyűlöljem a rosszat és feltétlenül tudjalak Téged elfogadni és szeretni.

Miközben őrülten szerettelek, kívántalak és próbáltam néha magam helyett magamból és a világból Neked mindent adni. Minden Rólad szól, minden Véled él, vagy válik majd porrá a ragyogásodban. Lélegzetfojtva várja a világ, hogy a csábítás múló szenvedélye tud-e győzni a hűséged felett.
Ez érzést ismerem. Megszenvedted, megszenvedtem és megszenvedtük a kétségek minden pillanatát.

Legyél velem! Fáj a hiányod.

Szenvedéllyel, tűzzel tiszta lélekkel, szerelemmel szeretlek, ha nem is lángolnék biztosan és nyugodtan tudatod, hogy nincs és nem lesz más, csak Te.

Vívódhatunk magunkkal, dacolhatunk egymással, eldobhatjuk az időt, ami nekünk rendeltetett. Az önérzet a felelősség vállalása, minden más hitványság, meghazudtolása lenne mindannak, amit egymással átéltünk.

Akik a semmi után kiabálnak és bírái akarnak lenni kettőnk életének, azok csalnak és csalárdak, a szeretet, a szembenézés és a kitartás, a nőiesség és a férfiasság lételemét nem értik.

Sokan nem értik.

A kísértés és a bölcselkedés mindig Janus-arcú: ha csak a pazarló pillanatnak engedelmeskedünk, akkor az eredmény mindig hazug lesz.

Ha csupán egymástól elkülönült, jobb és kevésbé jó éveket hagyunk a hátunk mögött, az idő láncszemei elgurulnak, és végül kifolyik a kezünkből az élet. De ha az éveket egymáshoz kapcsoljuk, a múlt tetteit pedig ok-okozat szerint összefűzzük, akkor mindig ott rejlik a múlt eredménye, boldogsága, szeretete is, amely a jövő karjaiba fonódva teljesedhet majd ki.

Esküt tettünk: tartósság, megfontoltság, szilárd erő kapcsolódik hozzá, amely éppen olyan szilárdan támaszkodik a múltra, mint amilyen tartós hatásra törekszik a jövőben. Ha nyitva van saját Janus-kapunk, akkor eljár felettünk a szüntelenül pergő idő.

Furcsa a világ, szinte párhuzamosan élünk át hasonló dolgokat, torz idősíkban. Csak éreznünk kell egymást Akarattal, lemondással, játékkal, évődéssel, egymás ízlelgetésével. Ha még vagy.

Ha még van vágy. Minden lesz.

Minden vagy. Ketten vagyunk. Még szebbnek érezlek most.

Fekete álca hölgyek homlokán, arról beszél, milyen fehérek ők. Ki megvakul, az nem feledheti szemed világa régi, drága kincsét.

Egy nőt mutass, kinél nincs szebb a földön, s arcáról én azt olvasom ki majd, hogy nála is százszorta szebb vagy. Nem akarhatsz engedned feledni engem. Megcsókolom szád, ha halálba üdvözíthet engem.

Lehet még időnk.

Levél Szilvinek

LEVÉL

Levél Szilvinek
"Szilvinek, ide, még nem messze.. 

Korábban: 2011. július 4-5. 

Merre vagy, mi mindenre gondolhatsz, miközben nem vagy velünk Kakaóval és Szürkével magunkra utaltan várunk haza Téged. 

Nézzük esténként a szomszéd épületből áttükröződő Nap sugarait és hajnalonta ahogy pirkad és egyre élénkül a város zaja. Csendben alszunk, bár Kakaó és Szürke félig lesben, hátha történik valami.

Egyedül vagyok.

Akárhogy is történik: hozzád tartozom. Azt hiszem, ez el van végezve, így rendeltetett.

Nincsen nyaralás. Az emlékek miatt, amelyek most befednek a múlás miatt, amit percnyi pontossággal mérek fel és nyugtázok, a vágyam irántad küzd az elmúlás ellen. Az idő múlatja kedvét rajtunk. A kockázatosabb utat

választom hozzád, ez taszít és vonz, de lesznek sokáig ki nem mondott, nem mutatott érzelmek, érzelmeinek.

Gondolataimban szüntelen megakad merre vagy, merre lehetsz, mi minden van még benned, amit nem ismertem meg, csak vágytam rá, rád és talán vágyálom marad, vagy beteljesedik. Keresem a mozdulataidat, a hétköznapokban Te voltál az ünnep, nem tudtam viszonozni a szerelmemet, mert magamat, a magamét kerestem.

Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Ne hajtson ostoba hallgatásom és szomorúságom zajos, zavaros helyekre, ne hajtson el gyötrődésem, várakozásom, bántásom, töprengésem.

Minden értünk fog történni, mert akarom. Mert Isten sem akarhatja másként, aki akadályokat állított és próbára tett minket, a szerelmünket, az életünket és ez kegyetlen próba volt. Elbukhatunk, pedig nem ezen a próbán kell megfelelnünk, hanem csak magunknak, egymásnak.

A kezedet fogom képzeletben, karom átölel a derekad körül, de. Ne siess, ne kapkodj, ne térj ki. Újraélhetjük magunkat és egymást. Te is akard. Hogy együtt legyen jó. Nem is úgy, mint régen. Jól is csinálhatjuk, hogy nem dobjuk el a múltat, csak eltemetjük a fájdalmakat.

Melegséget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz.Hajtson egymáshoz minket a vihar, az elmúlt keserédes évek. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, mert egyedül olyan iszonyatos. Ha nem buggyan fel úgy, mint régen a vágy, élesztgessük. Nem lehet másolni a voltot, mert talán egy kicsit mások lettünk, de ez így természetes. Hét év. Most vetkőztük le először a bőrünk. Most jó hét év következik. Ha akarjuk. Ha csináljuk.

Naponta húzom fel a múlt kútjából az emlékvödröket. Vödörnyi szépet, az utazásokat, a kedvességedet. A ragyogásodat.

Szoktam nézni, amint alszol, néha órákon át a szobád sarkából, az ágyad széléről. Melletted voltam, mégsem lehettem melletted. Hiányzott. Hiányoztál. Megszoktam, elfogadtam, pedig ezt soha nem lehet megszokni. Magamba keseredtem. Kutattam magamban a hibákat, értenem kellett mit érzek, mit érzel, figyelni a szíved dobbanását és várni, hogy vihar után elcsendesednek a hullámok, minden tiszta, ragyogó lesz. Hét év dobogó szíve van rárajzolva a bárányfelhőkre és világosban, holdfényben parázslik fel, amikor fújja a szél.

Képzeletben úszom a tengerben: a hullámok a múlt örömteli, fájdalmas simogatása. A könnyek tengere. Benne a mi vonzódásunk, vágyunk, szerelmünk is, az örömkönnyek, a felszabadultság, a nyári napsütés a télben, Karácsonykor.

A viz csillogása szíved csillogása. A szél hártyája a vízen: kezed nyoma. Reszket a víz, jóleső érintésedtől. Szerelmünk itt jár, itt kísért, itt időz, igéz. Hordja ki a homokra a hullám szerelmünk szikrázó kavicsait.

Ha a múltamra emlékszem, Te is öleled az életemet, belefonódtál, rám szőtted életed hálóját, beleszőtted a hitembe a szerelem fonalát! El kellett mennem, el kellet menned, hogy megértsem, hogy megértsük, hogy megérintsük egymást.

Hiányzol. Rettenetesen hiányzol.

Már régóta hiányzunk egymásnak. És mégsem a szokás éltetet tovább. A szenvedés, a vágyódás, a vágyakozás újraszüli a lehetetlent. Hibáztam, hibáztunk. Naponta hozunk döntéseket, jót és rosszat, sötétet és világosat, most végre, végül jó döntést kell hoznunk. Kell, hogy kelljünk egymásnak. Kicsit kellessük magunk egymásnak, keressük meg egymást.

Töltsük meg a házat szeretettel. Rakjuk újra a kályhát, újra a tüzet. Éljük egymásnak a napokat. Felejtsünk el minden mást, dobjuk ki a nehezékeket, amelyek a merülésig süllyesztették ezt a hánykódó hajót. Költözzön vissza az ölelés, valamely késői józanabb, de maradóbb, szenvedélyes szerelem. Költözzünk vissza egymásba.

Fáj a hiányod.

Úgy hiszem, tiszta lélekkel, topogva, ágaskodva, szeretlek. Ha még vagy. Ha neked ez elég. Ha Te is igy akarod.
Ha van még idő.